Március 8 revideálása
„Egész külön mítoszvilága, mondaköre és /irodalma van az „ember” történetén belül /az asszonyi sors külön arcú tragikumának,/amit e néhány szomorú szóba lehetne/összefoglalni: tehetetlenség és epedés,/lekötöttség, várás, félés, tűrés; – szívós és/gyötrő erőfeszítések a passzivitásból kitörésre” – így vall 1913-ban Az asszony ügye írásában Kaffka Margit, mely sajnálatosan ma is megállja a helyét.
Van-e mit ünnepelni az elmúlt három évtized nőtörténelmét ismerve? Javult-e a nők helyzete, közérzete Magyarországon és egyáltalán tudjuk-e egyáltalán: miről és hogyan gondolkodnak ma a nők a kisebb és tágabb világukról? Vajon miért inog meg sokakban a lelki béke, ha a sajátjuktól eltérő gondolkodásformával szembesülnek? Vajon miért nem tisztelhető a nők érdekeit másként képviselők nézete? Miért nincs társadalmi, politikai fogékonyság a nők eltérő érdekeinek, értékeinek belátására? Számos kérdés merül fel még visszatérően nőnap alkalmából, mindenre persze lehetetlen egy rövid írásban véleményt alkotni, így ezt az olvasó ne várja.
Szóval, itt állunk a 21. század elején a várva várt demokrácia harmadik évtizedében továbbra is „hangerőtlenül”, oktalan előítéletek szülte megvetés tüzében Mi, különböző női érdekvédők. Tagadhatatlan, hogy a férfiuralom megítélésében a feministák között is vannak nézeteltérések. Elméleti vitákban kiemelkedőek vagyunk, igaz ez a mai polarizált nőtársadalomban talán egy fél tucat egyetemi oktatón, és a téma iránt érdeklődőn túl alig kap nagy figyelmet. Hogy miért nincs jelen a közpolitikai tájékoztatásban progresszív, aktív, szervezett, női szempontú hang sem, miért nincs hazánkban nőmozgalom úgy illik, hogy a válaszhoz először önmagunkkal kell szembe nézni.
Az okokat már annyian feldolgozták történeti-gazdasági-politikai szempontból, ám valamit elhallgattak, egy el nem hanyagolható kontextust, hogy kevesen vagyunk, de annál nagyobb ellentétben és egyre kevesebb egymás iránti szolidaritással. Kár, tagadni. A várva várt új feminista hullám krónikusbetegségekben szenved: egyéni média celeb érdekektől vezérelve, a női témákból jól profitáló üzleti blogok, portálok világáig, a különböző politikai pártok oldalvizein hajózó „független” civilekig, akik kölcsönzött feminista idézetekkel sem tudják kitaszítani magukat a patriarchális rendszerből. Ideje lenne belátni, hogy elkerülhetetlen a rendszerváltás a civil szektor elitjében is, mert a hiteltelen politikai megegyezések már sehova nem vezetnek, mely legfeljebb csekély támogatási forráshoz vezet ideig-óráig.
Nem állunk túl fényesen.
Egyszer ideje lenne szóba állni egymással ideológiák felett állóan, nem az udvarias gesztusok megtétele okán, hanem a többszörösen kirekesztettséggel sújtott társadalmi rétegek, nők érdekében. A szegénységi gettókban élők kitörési lehetőségeik megoldása miatt egy társadalmi megegyezésen alapuló cselekvési terv érdekében. A mindennapokat átszövő szexizmus ellen, a nők elleni erőszak kérdésén túl számos társadalom-, gazdaságpolitikai ügyekben érdemes lenne egymáshoz közelíteni az álláspontokat. Ideje lenne egységesen, új módszerekkel fellépni a nagy kliségyár termékek ellen, mondjuk cáfolni a feministák agresszív hatalomvágyát, skizofrén állapotát, a férfigyűlöletét, a nőiességüktől megfosztott női társadalom jövőképét. A feminizmus elleni ostoba írások szembesítő kampányát elkezdeni, hogy megértsék nem sátáni, mérgező vallási eszme, mint többen gondolják pld.: Gabriele Kuby, Katharina Rutschky, Eva Hermann ecc.. A hazai jobbra tolódott közpolitikai vitákban új generációs szereplőknek szükséges helyett adni, hogy a megfásult diskurzusban új szempontok és érvek kerüljenek nyilvánosságra.
Akaratlanul is ideje lesz újragondolni a nőnap tartalmi mondandóját a történelmi megemlékezésen túl. Tagadhatatlan, hogy a balra visszatérő új szociáldemokrácia egyik alapkövét képezheti a nőmunkásmozgalom történelmi szerepe, és méltatlanul elfeledett nőalakjainak cselekedetei így pld.: Ladányi Szeréna, Singer Irén, Gárdis Mariska, Kalmár Zsófia, Tímár Szeréna, Csorba Mária, Stern Szeréna, Kéthly Anna, Martos Flóra.
Talán az általuk szervezett első nemzetközi nőnapra való emlékezés – 1914. március 8.-, erőt, hitet ad, hogy egy új szociáldemokrata nőmozgalom újra megtalálja saját radikalizmusát és visszatérjen függetlenségéhez, miközben szembesülve átesik saját tévelygési kritikáján, mert addig minden marad változatlanul.
Napjainkban pedig újra érdemes olvasni a tankönyvekből kimaradt feminista irodalmat és történelmet, így Kaffka Margit írásait is elővenni: „De Rómából már azt írja Pál Timotheusnak: „Asszonynak nem engedem meg, hogy tanítson, sem hogy csendességben tanuljon. Aszszony neve hallgass a gyülekezetben!“ A forradalom lezajlott, következik a rendezkedés, felosztás, új törvény, – legelőször is: vissza a nővel! – keresztény papok közt folyt századok múlva a híres zsinati polémia, hogy van-e az aszszonynak lelke.”
Alföldi Andrea, elnök
