Alföldi Andrea (Magyar Nők Szövetsége, elnök) beszéde a Nők Lázadása tüntetésen
Immár a Köztársaság-mentes Magyarország parlamentje újra megmutatta a macho-Magyarország szörnyszülött elképzelését, melyben a nők szerepét a háztartás és utódgondozás világában határozza meg.
Azon elfogadott, előítéletes társadalmi konszenzus tanúi lehetünk, amikor a nőkről nők nélkül döntenek. Napjaink férfi uralta „szabadságharcos” és „pipogya ellenzéki mozgalmak, és pártok” reneszánszában úgy érezhetjük, a történelem ismétli önmagát.
Alkotmányoznak, törvények születnek egyik napról a másikra, és az erőtlen, levitézlett ellenzéki fellépések homályos tarkaságában láthatatlanná válnak a nők társadalmi szükségletei.
Talán nem is tudatlanul, hiszen a nők problémái olyan társadalmi kérdések, mellyel szembesülni több mint kényelmetlen egy demokratikus államnak nevezett országban. A nőkérdés ugyanis korkérdés, amely a kétnemű társadalom mindennapi életében az emberi szabadságjogok egyik alapkérdése.
A ma asszonyát aligha vigasztalja a – továbbra is csak női munkának tartott – háztartás forradalmasítása, vagy az Európai Unió Alapjogi Chartájának 23. cikkelye „a nők és férfiak közötti egyenlőséget biztosítani kell”
A három műszakot vállaló bolti pénztárosnő, a kényszervállalkozásba menekült vállalkozónő, az alkalmazotti félelemben dolgozó nő, a több diplomával állást kereső nő, a faluszéli cigánytelep vályogházában élő nő közötti tudatazonosság nem ideológiai alapú, hanem a létbiztonságért folytatott keserves küzdelem, a munkaerőpiacról való kiszorításuk által megélt feleslegessé válás érzése, valamint a tehetetlenség felismerésének gyötrelme.
Mindeközben a család válságáról szóló prédikációk fogságában születő rendszabályok katonás sorrendbe próbálják állítani a homogénnek egyáltalán nem nevezhető gyengébbik nemet: például, a nemzethalál felelősségét áthárítva, burkoltan „gyermekgyilkos” szerepet osztanak a lelki és testi traumán átesett nők számára, ahelyett, hogy a szociális támogatórendszerben lévő lehetőségek kerülnének kiaknázásra, illetve a szexuális felvilágosítást erősítenék a művi terhesség megszakításon átesettek között legmagasabb mutatószámmal rendelkező korosztályokban. Lehetne még sorolni az alkotmányos állami nemi erőszak diszkrét báját.
Valójában azonban nem a család van válságban, hanem a társadalom torzult mentalitása, érzelem szegénysége, tudatosan manipulált értékrendszere tükröződik vissza a társadalom mikrovilágában. A családok mindennapi életének terhei egyre nehezebb kihívások elé állítják a szülőket, gondoljunk az ez évben hatályba lépett változásokra, így arra az anyára, aki nem használja fel a szülési vagy a gyermekgondozásra igénybe vehető fizetés nélküli szabadságot, mert a munkaadó munkaviszonyát megszüntetheti. Az új Munka törvénykönyve pedig egyértelműen hátrányosabb helyzetbe hozza a munkavállalókat, legfőképpen a munkában álló nőkre hat kedvezőtlenül. A rezsiköltségek országos átlagban több százalékkal nőnek, az adóváltozások, a csökkenő nettó bér, a nyugdíjváltozások, a devizahitelek visszafizetése, a teherbíró képesség határára sodor több százezer családot, s a saját főzésű pálinka bódulatában sem lesz könnyű elviselni a nincstelenség veszélyét.
Az angol költő Kipling szerint, akik „felelősség nélkül élveznek nagyhatalmat, minden korban csupán a szajhák kiváltsága volt.”
A szegénység demokráciája a diktatúra, a valódi demokrácia nők nélkül pedig nem létezik. Magyarország felemelkedése ma már az öntudatos nők fellépésén múlik szűkebb környezetükben vagy a közéletben. Még akkor is, ha őket éppen az Országgyűlésben női méltóságukban alázzák a példamutatásra érdemtelen országgyűlési képviselők.
Akik ma itt vannak, mind a babaházból kilépő Nórák, akik történelmi esélyt kapnak most arra, hogy kilépjenek a „cekkeres nőideál” és szépkor elérése utáni „öregecskedő feleség”, vagyis a hazugságok világából.
A halogatott eszmélés ideje lejárt, senki nem hisz már a vezérelvű vakoknak, a nők megítélésében megnyilvánuló szellemi tudatlanoknak.
A közeljövő legnagyobb társadalmi kihívását nem a hatalomért folyó, unalmassá vált öncélú harcok, hanem a kimerülésig kiszolgáltatott női tömegek, köztük a gyermekük biztonságos létéért küzdő anyák jelentik majd. Tévedés ne legyen: a kizsákmányolt állapotban nincs bal- és jobboldal, csupán szenvedő és szenvedést okozó. Az emberi méltóság joga, a szabadságjogok – beleértve a női szabad önrendelkezés gyakorlását, pedig mélyen és többszörösen sérültek az elmúlt évtizedekben.
Egy új erő van születőben, a néma sikolyok hallhatóvá válnak és szerveződnek! Ti vagytok azok!
Itt a soraitokban vannak a jövő vezető asszonyai, akik merik és vállalják a küzdelmet az álszentségek, a képmutatások és igazságtalanságok által kikövezett boszorkányüldözés útján.
Nőtársaim és Barátaim!
A változás elindult, a jövő rajtatok múlik, szerveződjetek, válaszátok ki új női vezetőket és találkozunk 2013. március 8-án több tízezer sorstársnőnkkel és nőpártoló barátainkkal a Hősök terén, hogy együtt mondhassuk majd 2014-ben:
„Oszt jó napot!”
Forrás: http://nokert.hu/index.php/nk-elleni-erszak/nk-lazadasa/1087-ki-issza-meg-a-narancs-levet-alfoeldi-andrea-magyar-nk-szoevetsege-elnoek-beszede-a-nk-lazadasa-tuentetesen