Így szónokolt Clara Zetkin 1912-ben a bázeli szocialista kongresszuson: „Ha mi, asszonyok és anyák fellázadunk, ezt nem azért tesszük, mintha önzésünkben és kislelkűségünkben képtelenek volnánk arra, hogy nagy célok és ideálok kedvéért nagy áldozatokat hozzunk. Mi az élet kemény iskoláját a kapitalista rendszerben jártuk ki, és ez harcosokká formált minket. Mi erőt gyűjtöttünk olyan áldozatokhoz, amelyeket sokkal nehezebb meghozni,mint saját vérünk feláldozását…
Legégetőbb gondunk az legyen, hogy felnövekvő nemzedékeknek olyan szellemi fejlődést biztosítsunk, amely megvédi fiainkat… a kisebbség uralkodni vágyásától és becsvágyától, de elég erőssé teszi őket ahhoz, hogy szabad, céltudatos akaratból egész létüket latba vessék a küzdelemben.” Bárhogy változnak az idők, a gazdasági és társadalmi viszonyrendszerek, nemünktől elválaszthatatlan marad a feladat, hogy új emberéletet hordozzon, óvjon és ápoljon.
Ugyan így örök bűn és egyben az örök változás hajtómotorja marad a lázadó, tiltakozó, frígiai sapkás nőalak képe, pedig azt gondolnánk, hogy napjainkra a nők előtt álló érvényesülési és választási akadályok csupán szépanyáink korának tanmeséi. A vitrinben álló egyetemi diplomák, az önálló anyagi érvényesülés és öntudatos független nőkép természetessé vált, ezt erősíti a társadalmi elvárás és persze a nőket fétisáru státuszban tartó agresszív reklámzuhatag is.
Tagadhatatlan, hogy a nőtársadalom számára drámai változásokat hozott az elmúlt negyedszázad társadalmi-nemi politikája, ám ezen változások pozitív hozama, hatása különböző érdekcsoportok különböző nézetű eredményeit mutatja. E cikk keretei nem adnak lehetőséget a historicizáló és kontextualizáló megközelítések vizsgálatára, ezért napjaink alig látható magyar nőmozgalmát „utánkövető”, átmeneti fejlődési szakaszban lévőként jellemzem, mint ami hirtelen érkezett az államszocialista nemi rezsimből az államkapitalista gender rezsimbe.
A magyar nők helyzetének eme szakaszban való bármifajta tényfeltáró vizsgálatában elkerülhetetlen az évszázados nőtörténeti epizódok felidézése, mely egyben súlyos jelzése is annak, hogy a problémák olyan mély tradícióban gyökereznek, melyet a férfidominanciájú hatalmi politika határozottmeg minden korban.
Még a politikai viták beszűkült hazai mozgásterében is ,„nehezen lehetne tagadni, hogy még mindig a nők korunk barbarizálódásának első számú áldozatai, hogy elnyomásuk nem tűnt el attól a ténytől, hogy van néhány business-woman, hogy az állam leépítése éppen azokon a szociális területeken a legjelentősebb, ahol a nők dolgoznak, hogy ők a perifériákon folyó árutermelő társadalom romjai között zajló »világháborúnak« legjobban kitett áldozatai.” (Balázs Gábor: Feminista új hullám, 2015, Bp.)
Felvetődik a kérdés: akkor mit is ünneplünk március 8-án? Nos, erre mindenkinek van válasza, csupán generációnként más és más. Legtöbben az 1948-tól szovjet mintára átvett és kötelezővé tett virágos ajándékozásra gondolnak, s legkevésbé a történelmet alakító nőkre, a nőmunkásmozgalom milliós tömegére, azokra, akik az egyenlő jogokért és a munkához való jogért a XIX. századtól küzdöttek. A sírfák elporladtak, emléktáblák nem léteznek…
Akkor mi legyen a nőnap új tartalma? A kiindulás az lehet, hogy ismerjük a létező ideológiai keretet, a patriarchátust és a globalizált tőke rendszerét. Egy új baloldali nőmozgalom nem tehet mást, mint megkérdőjelezi és feszegeti e keretet, vagyis nem könyörög az igazságtalan férfi uralta politikai rendszerhez, hogy juttasson több „egyenlőségi” morzsát a nőknek – amikor az eredendően képtelen rá –, mert ez merő megcsúfolása a női emancipáció eszméjének.
A történelmi és társadalmi fejlődés kényszerhelyzetében az „utánkövetés” szakaszát maga mögött hagyva, a nőmozgalom központi kérdésként már nem kizárólag a nők jogaira koncentrál, hanem az azok hiányát kiváltó, elnyomó társadalmi-gazdasági viszonyra helyezi át a hangsúlyt. A történelmi emancipatorikus mozgalom tehát, gyökereit meg nem tagadva, kénytelen önmagát az új kihívásokhoz igazítani.
Nem vitás, hogy Clara Zetkin csak egy a nemzetközi szocialista nőmozgalom kiemelkedő alakjai közül, ám örök üzenete minden március 8-a alaptétele marad: „A szörnyű erkölcsi nyomás és a súlyos gazdasági helyzet, ezek azok az »uszítók«, amelyek küzdelembe kergetik a nőket.”
Forrás: http://nol.hu/velemeny/masmilyen-marciust-1520469