Kéthly Anna 1889. november 16-án született Budapesten, kilencgyermekes munkáscsaládban. 1917-ben belépett az MSZDP-be. 1919 decemberében beválasztották a párt Központi Nőszervező Bizottságába, amelynek titkára lett. 1920-tól a Nőmunkás című lap munkatársa, 1926-tól a folyóirat 1938. évi betiltásáig annak felelős szerkesztője és kiadója. Rendszeresen publikált a Népszavában. 1922-ben képviselővé választották; másfél évtizeden keresztül ő volt az egyetlen képviselőnő a parlamentben. 1922-ben beválasztották az MSZDP országos választmányába. Az 1944. márciusi német megszállás után illegalitásba vonult és hamis papírokkal egy Nógrád megyei faluban rejtőzködött. A háborút követően rögtön bekapcsolódott az SZDP újjászervezésébe. 1945. április 2-tól pártja delegáltjaként részt vett az Ideiglenes Nemzetgyűlés munkájában, az 1945. novemberi választásokon pedig bekerült a Nemzetgyűlésbe. Ekkor választották be az SZDP Politikai Bizottságába, egyben kinevezték frakcióvezetőnek és a parlament egyik alelnökének. Sokat tett pártja külkapcsolatainak helyreállításáért (pl. a Labour Partyval), valamint eszmeiségének népszerűsítéséért. Az SZDP-hez közel álló orgánumok felelős szerkesztője (Világosság), valamint szerkesztőbizottsági tagja (Szocializmus). Számos tisztséget látott el különböző társadalmi szervezeteknél: az SZDP Országos Nőszervező Bizottságának elnöke, az Interparlamentális Unió magyar tagozatának alelnöke stb. Tagja volt az Országos Nemzeti Bizottságnak és az Országos Köznevelési Tanácsnak. Peyer Károly kiválása után a két munkáspárt – az MKP és az SZDP – fúzióját elutasítók vezéralakjává vált. 1948. február 18-án – Szakasits Árpád pártfőtitkár külföldi tartózkodása idején – a Marosán György által összehívott nagy-budapesti pártvezetőségi ülésen kizárták a vezetőségből, majd az SZDP 1948. márciusi kongresszusán a pártból is. Rövidesen megfosztották parlamenti mandátumától és két évig házi őrizetben tartották. 1950. június 9-én a szociáldemokrata perek kezdetén letartóztatta az ÁVH. Három és fél éves fogva tartás után 1954. január 20-án kémkedés és államellenes tevékenység vádjával életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, de novemberben, nemzetközi tiltakozás hatására, kegyelemben részesítették – a hatósági megfigyelést ugyanakkor fenntartották. 1956 áprilisában visszautasította ügye revideálását. A forradalom kirobbanása után az SZDP újjászervezésének egyik kezdeményezője, október 31-én a párt elnökévé választották. November 1-jén kiutazott a Szocialista Internacionálé bécsi ülésére, ahol még aznap rövid helyzetértékelést tartott. 1956. november 2-án – távollétében – az ENSZ közgyűlésére delegálták, másnap kinevezték a Nemzeti Kormány államminiszterévé. Kétszeri – a szovjet intervenció miatt meghiúsult – hazatérési kísérlet után, Bécsen keresztül New Yorkba repült, hogy részt vegyen az ENSZ Közgyűlésén. 1957. január 5-7-én Strasbourgban a Magyar Forradalmi Tanács közgyűlésének elnökévé választották. 1957-től a Londonban megjelenő (emigráns)Népszava főszerkesztője. 1970-ben megalapította a Szociáldemokrata Szemlét és három éven keresztül szerkesztette is. Brüsszelben letelepülve számos emigráns szervezet képviseletét látta el. 1962-ben a magyar Legfelsőbb Bíróság – miközben hatályon kívül helyezte az 1954-ben ellene hozott ítéletet és a kémkedés, valamint államellenes tevékenység vádja alól felmentette – államellenes izgatás vádjával – távollétében – 3 év börtönre ítélte. 1972 nyarán elnökletével a Szociáldemokrata Párt konferenciát tartott Bécsben. 1976. szeptember 7-én halt meg Blankenberge-ben, Belgiumban. Hamvait 1990 októberében szállították haza, és november 3-án a Rákoskeresztúri temető 300-as parcellájában helyezték örök nyugalomra.
(Forrás: mek.oszk.hu)