Miért nem szól a fáma azokról a nőkről, akik a szabadságharcban nemcsak ápoltak és főztek, hanem puskával harcoltak? Hiszen férfinévvel és férfiruhában harcoltak a nők az 1848–49-es magyar forradalomban.
Maga Jókai egyik cikkében a „Föl a tett mezejére, polgártársnőim!” felkiáltással kéri a harcba vonuló férjek helyébe lépő asszonyok tömegeit arra, hogy segítsék a forradalmat, a kibontakozó szabadságharcot. Az arisztokrata réteg, a vezető réteg asszonyai, lányai elsősorban mint kórházalapítók, illetve betegápolók vállalnak nehéz feladatokat. Példaként említeném Kossuth Zsuzsannát, Kossuth Lajos húgát, akit a bátyja nevezett ki 1849 áprilisában az összes tábori kórház főápolónőjévé. 72 kórházat szervezett meg a három gyermekes anya, aki a gyermekeit idős anyjára hagyja.
Olyan személyeket is meg kell említenünk, mint a Zichy nővérek, Batthyány Lajos és Károlyi György asszonyait, Zichy Antóniát és Zichy Karolinát. De ide tartozik Szendrey Júlia, aki sajnos méltatlanul csak úgy maradt meg a köztudatban, mint Petőfi Sándor felesége, de Szendrey egy jó tollú írónő lett volna, ha kibontakozhat.
És ott vannak azok az asszonyok, illetve nők, akik konkrétan a csatatéren, fegyverrel a kézben is harcolnak a magyar szabadságért. Közülük a legismertebb – és róla mintázták a Mária főhadnagy szerepet – a félig holland származású Lebstück Mária, aki 18 évesen Karl néven áll be a bécsi egyetemi légióba, majd aztán a magyarországi német légióba, később pedig a tiroli úgynevezett vadászzászlóaljba. A kápolnai csatában megsebesül, hadnaggyá léptetik elő, majd 1849 áprilisába a kilencedik Miklós-huszárezredbe kerül segédtisztnek, végül pedig már főhadnagyi rangban is harcol.
Hasonló karriert fut be Bányai Júlia, aki egy kincstári bányahivatalnok lánya. Kitűnően lovagol egyébként. 24 évesen Bányai Gyula néven csatlakozik a 27. nagyváradi honvédzászlóaljhoz, részt vesz az erdélyi hadjáratban. 1949 februárjában megsebesül, de júliusban már a gyulafehérvári ostromseregnél szolgál. A zsibói fegyverletételig főhadnagy.
A színésznői pályán mozgó Pfiffner Paula honvédhadnagy fivérének példáját követve áll be a bécsi légióba, aztán férfiruhát öltve Erdélyben harcol. A szabadságharc végére ő is eléri a hadnagyi rangot. De ott van Beck Vilma, aki állítólag a Kossuth-hadvezetésnek kémkedett, vagy Viola Anna, aki 17 évesen áll be a honvédségbe. Száz fölé teszik azoknak a nőknek a számát, akik fegyverrel a kézben harcoltak.
A hadsereg a 19. században és a 20. század első évtizedeiben nem tartozott azon intézmények közé, ahol kimondottan kedvelték volna a hölgyeket, legalábbis a harcoló alakulatokban. Itt nem igazán a pénz számított, hanem a szerencse, vagy az, hogy egyáltalán elfogadtassák magukat. Ezek a nők általában férfinév alatt léptek be a különböző harcoló alakulatokba.
Ugyanakkor azokról a magyar nőkről se feledkezzünk meg, akik a parasztság alsó rétegeihez tartoztak, és férjüket követve lépnek be a népfelkelő csapatokba, hogy puskával harcoljanak férjük oldalán.
Akkor nem pénz kérdése volt, hogy fegyvert fogjon egy nő, hanem bátorság kellett hozzá, és az a képesség, hogy elfogadtassa magát abban a seregben, ahová került.
Forrás: Nagy Róbert-Miklós egyetemi adjunktus
