A Magyar Nők Szövetsége kéri a nőket, hogy a népszavazási kezdeményezés aláírásával támogassák a nők és férfiak közötti béregyenlőség lehetőségének létrejöttét, a társadalmi és rendszer szintű bérrendezés ügyét.
Kérjük a Kormánytól a bérek átláthatóságát; bérek alakulásáról szóló rendszeres tájékoztatást; a versenyszféra és az állami szektorban való bérauditot; és biztosítsanak statisztikai adatokat a nemek közötti bérszakadékról gazdasági ágazat, életkor, munkaidő, tulajdonforma stb. szerint.
Indoklás:
A magyar nők átlag bére 2190-re érheti utol a férfiakét (Világgazdasági Fórum számítása alapján)
Nem napjainkban keletkezett társadalmi probléma a nemek közötti jövedelmi egyenlőtlenség ez közel 130-140 éves múltra tekint vissza.
Kampányszerűen meg-megjelenik a politikai, vagy szakszervezeti médiatükrében, ám valójában semmi áttörés nem mutatható ki. Talán, mert az első a hitelesség kérdése a bértárgyalásokon (MASZSZ elnökségében egyetlen nő sincs), másik a valódi politikai akarat hiánya.
Ma Magyarországon erőteljes a foglalkozások nemi alapú szegregációja, vagyis a munkahelyek közel 60%-a nemileg szegregáltnak tűnik a munkavállalók számára. A legfrissebb szakértői adatok alapján minél magasabb pozícióban dolgozik egy nő, annál nagyobb lemaradásara számíthat, tehát a bérolló a két nem között a legnagyobb: a nők 31%-kal keresnek kevesebbet. Pld.: egy diplomás nő átlag 272eft keres, míg ugyanilyen végzettséggel férfi munkatársa átlagosan 392eft-ot. A bértarifa rések a nők hátrányára szolgáltatói szférában 19%, informatikai, értékesítési és kereskedelem területén 30%, de például pozíciókban ügyvéd 17%, újságíró 18%, szakács 20%, közigazgatási referens 25%, és a köztisztviselők körében 24% a nők lemaradása.(fizetesek.hu)
A pozíciószintek, iskolai végzettség, szakmai évek, valamint figyelembe véve a települési lejtő faktorokat a nők átlagosan 21-26%-os jövedelemhátrányt szenvednek.
A nemek keresete közötti bérrést befolyásoló tényezők: a női vezetők alacsony aránya, a női fizetetlen munkavégzés a férfiakénál magasabb arányban, karrier gyakoribb megszakítása a nőknél, oktatási és munkaerő-piaci szegregáció, fizetési diszkrimináció.
Kijelenthető, hogy a fenti jellemzők nagy része diszkriminációs folyamatokhoz vezetnek, beleértve azok intézményesülését a társadalmi normák és hagyományokban, így befagyasztva a bérezési politikát. Egyértelmű, hogy az ilyen indirekt diszkrimináció esetén a bérrés nemcsak a rendszeres kereseti különbözőségeket tükrözi, hanem a társadalmi viselkedésben, a termelékenységben és egyéb munkaerő-piaci jellegzetességekben meglévő különbségeket is.
Jelenlegi kormányzat nemi összetételét ismerve, valamint az állami cégek vezetői kinevezésénél látható nemi arányokról elmondható, hogy direkt diszkriminatívan jár el a döntéshozatalban a nők sérelmére. (Az állami tulajdonú cégek vezetői között egyetlen nőt találunk – MÁV ZRT.)
A politikának figyelembe kellene venni három fontos tényezőt:
1. a különbségek fontosságát a nők és férfiak munkaerő-piaci részvétele vonatkozásában és a karrier struktúrában
2. a különbségek figyelembe vételét a női és férfiak bérezésben, valamint a nemi hatást a fizetési és előreléptetési rendszerekben
3. a horizontális szegregációt általában és a nők munkaerő koncentrációt az alacsonyan fizetett szektorokban és foglalkozásokban.
Kijelentjük, hogy a nemek közötti kereseti egyenlőségek csökkentése általános közpolitikai választ igényel annak érdekében, hogy elkerülhető legyen a nők által végzett dominált szektorokban és foglalkozásokban a munka leértékelődése.
Ezért nagyon fontos közpolitikai üzenete van annak, ha elérjük a nemek közötti kereseti egyenlőtlenségek drasztikus csökkenését, sokváltozós megközelítés szükséges, kiemelten kezelve a nemek közötti kereseti egyenlőtlenségek meghatározói között olyan tényezőket, mint az ágazati és foglalkozási szegregáció, az oktatás, és képzés, a munkahelyi besorolás és fizetési rendszerek, az előléptetési szisztéma és az átláthatóság. Ez nem jelenti azt, hogy vitatnánk az eltérő termelékenységből fakadó bérkülönbségeket.
Úgy véljük, külön figyelem szükséges a munka és a családi élet összeegyeztetésére, nevezetesen legfőképpen a gyermekellátási rendszerek fejlesztése szükséges és más ellátottak napközbeni felügyeletére is, bátorítva a nőket, hogy térjenek vissza a munkába.
A Kormány figyelmét felhívjuk, az EP és a Tanács 2006/54/EK irányelv, az EUMSZ 2. és 3. cikkek, a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó stratégiai kötelezettségvállalás (2016-2019) betartására, valamint az Európai Bizottság 2010-ben elfogadott Nők kartája tartalmára, amely kimondja, hogy a tagállamoknak mindent meg kell tenni, hogy csökkentsék a nemek közötti bérszakadékot.
Az Európai Bizottság 2016-os jelentése (Gender Gap in Pensions) rámutat arra, hogy a női foglalkoztatás alacsony jövedelmi színvonala és a nők munkában eltöltött idejének rövidsége meghatározza a nemek közötti átlagosan 40%-os nyugdíjkülönbséget is.
Sokatmondó adat, hogy a Világgazdasági Fórum nemek közti rést mérő indexe alapján hazánk 2016-ban 101. volt 144 ország között, 2006-ban az 55. helyen volt 115 ország listáján.
2017. augusztus 10-én megtartott sajtótájékoztatón résztvett Demeter Márta független országgyűlési képviselő és Vágó Gábor népszavazást kezdeményező civil aktivista.
